Fogászati Implantátum kisokos - minden amiről tudni érdemes

Mi is tulajdonképpen a fogászati implantátum?

 

A fogászati ​​implantátum egy titánból készült csavar, amelyet műtéti eljárással az állcsontba helyeznek. Ezt követően funkcionálhatnak mesterséges gyökérként egy korábban elveszített fog vagy fogak pótlására, illetve horgonylatként rögzített és kivehető fogpótlások rögzítésére, amelyek a fogívet részben vagy akár teljesen helyettesítik.

Ezeket a titánból készült csavarok a foghiánynak megfelelően sebészi úton az állcsontba ültetik. A titán egy nagyon biokompatibilis anyag: a beültetett implantátumnak van egy olyan speciális tulajdonsága, hogy a szervezet már-már sajátjának tekinti és képes teljesen becsontosodni. Ezt a folyamatot osszeointegrációnak nevezzük. Ez teszi lehetővé, hogy az implantátumon elhorgonyzott fogpótlások ellenálljanak a rágóerőknek.

Miután az implantátumra elkészül a végleges rögzített korona, az érzés szinte teljesen megegyezik a normál fogakéval. Sőt, pácienseink gyakran elfelejtik, hogy mely fogaikat is pótoltuk implantátumokkal, mert egyáltalán nem éreznek különbséget a természetes fogaikhoz képest.

Ha korábban elvesztette fogát/fogait, vagy úgy gondolja, hogy van olyan foga, amit ki kell húzni, forduljon bizalommal rendelőnkhöz, hogy pontos képet kapjon esetéről, a szükséges kezelésekről, és megértse, hogyan tudja visszakapni fogait a fogbeültetés segítségével.

 

Milyen implantátum típusok léteznek?

Az évek során, ahogy az implantológia rohamos fejlődésen ment keresztül, számtalan implantátum típus került kipróbálásra.

Léteztek szögszerű tűimplantátumok, penge alakúak, illetve a csonthártya alá behelyezett un. subperiostealis implantátumok is, azonban ezeket a modern implantológiában már nem használjuk. A korszerű implantátumok csavar alakúak, méretük pedig a természetes fogak gyökereihez hasonló. Az implantátumban lévő belső menetbe pedig általában csavarozással rögzül a pótolt korona.

Maga az implantátum formája lehet kúp vagy henger alakú, esetleg a kettő keveréke, csatlakozásuk pedig külső vagy belső hexes, kónuszos stb. Ezen technikai részleteknek azonban az eredményre már lényeges behatása nincsen. Hogy ki mit használ már sokszor inkább a sebész preferenciáit tükrözi, illetve az adott klinikai szituációhoz igazodik.

A rendelőnkben használt implantátumok kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy tudományosan validáltak legyenek és rendelkezzenek a megfelelő tanúsítványokkal (a legrangosabb az amerikai FDA tanúsítvány). Ezeknek az implantátumoknak (Nobel Biocare) a sikerrátája kb. 98%, ami az orvostudományban egy kiemelkedően magas érték.

 

Mennyi ideig tart az implantáció?

 

A rövid válasz: egy implantátum beültetése kb. 20 percig tart.

A hosszú válasz pedig… Kezeléseinket mindig egy kb. fél órás konzultációval kezdjük, ahol felmérjük a páciens igényeit, az elérendő célokat pedig próbáljuk összehangolni a legoptimálisabb kezelésekkel. Ezt követően szükség van egy CBCT vizsgálat elkészítésére, mely kb. 10 percet vesz igényben. Ez alapján lehet az implantációt pontosan, 3 dimenzióban megtervezni és kiválasztani a megfelelő implantátumokat. Az implantáció sikerességét messzemenően befolyásolja, hogy a kezelés megkezdése előtt a meglévő fogak teljesen gyulladásmentes állapotban legyenek, ezért egy professzionális szájhygenes kezelés is szükséges, ami kb. 40 perc. A műtét előtt érzéstelenítés és a steril műtéti körülmények kialakítása további kb. 20 perc, az implantátum behelyezése pedig egyszerű esetekben kb. 20 perces procedúra.

 

Milyen hosszú a gyógyulási idő?

 

A sebgyógyulás kb. 2 hét - ezt követően lehet a műtét során behelyezett varratokat eltávolítani. Az implantátum becsontosodása, tehát az osszeointegráció hosszab folyamat. A legtöbb esetben 3 hónap gyógyulást követően lehetséges a végleges pótlás elkészítése a beültetett implantátumokra. 

 

Kiknek ajánlott a fogászati implantáció?

 

Az implantáció a jelenlegi ismereteink szerint a legmodernebb és legjobb módja elveszett fogaink pótlására, ezért mindenkinek ajánlott, akinek hiányzik valamelyik foga és pótoltatni szeretné.

Az implantáció tipikus esetei:

  • egy fog hiánya: az implantáció előnye, hogy a hiányt határoló fogakat érintetlenül hagyjuk - nem kell őket lecsiszolni.
  • egy vagy több fog sorvégi hiánya: a fogbeültetéssel így elkerülhetjük a kivehető fogpótlást.
  • nagy kiterjedésű vagy teljes foghiány: esettől függően a fogbeültetéssel vagy rögzített fogpótlást (hidat) tudunk készíteni, vagy patent rendszereinkkel nagymértékben stabilizálni tudjuk a kivehető fogpótlást (stabil fogsor), így komoly életminőség javulást érhetünk el.

 

Mikor nem lehet implantátumokat beültetni?

 

A legtöbb páciensnél a fogászati implantátumok minden gond nélkül beültethetőek. Kivételt képeznek az alábbi esetek:

  • 18 év alatt nem lehet implantálni, mert az állcsontok még növekedésben vannak
  • kontrollálatlan szisztémás betegség esetén pl. cukorbetegség. Ezekben az esetekben szükség van a betegség kezelésére és egyensúlyba hozására, ezt követően az implantáció biztonsággal elvégezhető
  • biszfoszfonát tartalmú gyógyszer szedése esetén különös figyelemmel kell eljárni, illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem javasolt az implantátumok beültetése
  • dohányzás relatív ellenjavallatot képez – csökkenti az implantáció sikerességét

 

Mikor van szükség csontpótlásra?

 

A fogak elvesztését követően a fogatlan állcsont rágóerők terhelésének hiányában sorvad (keskenyebb és sekélyebb lesz) – ugyanúgy ahogy a nem használt izmaink is sorvadnak, amikor valamilyen sérülés miatt nem tudjuk őket használni. Hogyha a sorvadt állcsont gerinc szélessége és magassága már nem teszi lehetővé az implantátum biztos beültetését, három lehetőségünk van ennek kiküszöbölésére: 

  • a legkézenfekvőbb megoldás, hogy az állcsont gerincet újra feléptjük a kiindulási állapotára, azaz csontpótlást végzünk
  • ha a csont szélessége megfelelő, csak a magassága nem, használhatunk rövid implantátumokat
  • teljes fogív foghiánya esetén az un. all-on-4 technikát alkalmazhatjuk - olyan stratégiai pozíciókba helyezzük be az implantátumokat, ahol még van elegendő csont

A csontpótlás történhet az implantációval egy időben, illetve külön lépésben is. Az utóbbira általában akkor van szükség, ha a csonthiány olyan mértékű, hogy a meglévő állcsont nem teszi lehetővé az implantátumok stabil behelyezését. A csontpótlás történhet az állcsontból vett saját csontléc, ún. csontblokk segítségével, illetve különböző csontpótló anyagok és membrán felhasználásával is. A csontpótlást követően kb. 4-6 hónap gyógyulási időt követően van lehetőség az implantátumok beültetésére.

 

Mik azok a rövid implantátumok?

 

Az állcsont magasságának hiányát - a ma már biztonsággal használható - rövid implantátumok küszöbölik ki, melyek segítségével el tudjuk kerülni a felső állcsontban az arcüreg emelést. A rövid implantátumok a 6 mm-es és az annál rövidebb implantátumokat jelentik, és a legfrissebb 10 éves utánkövetések alapján ugyanúgy biztonsággal használhatóak, mint hosszabb társaik.

 

Mi az az all-on-4?

 

Egy harmadik módszer a sorvadt állcsontgerinc problémájának kiküszöbölésére az ún. all-on-4 technika, mely lényege, hogy állcsontonként 4 db implantátumot helyezünk be, biomechanikailag fontos „stratégiai” pozíciókba, ahol megfelelő a csontkínálat is. Az így behelyezett implantátumokra pedig rögzített fogpótlás készíthető.

 

Azonnali implantáció? Azonnali terhelés?

 

Különösen az elülső fogak (metszőfogak) hiánya esetén szokott kérdésként felmerülni, hogy mennyi időt kell eltölteni fogak nélkül. Szerencsére semennyit sem, mert minden esetben megoldható, hogy pácienseink a gyógyulási idő alatt ne maradjanak egy percre sem fog nélkül.

Ha az állcsont anatómiai sajátságai lehetővé teszik, akkor alkalmazhatunk azonnali implantációt, mely a fogeltávolítással egy időben végzett implantációt jelenti. Ebben az esetben legtöbbször lehetőség van a saját foghoz hasonló, ideiglenes korona készítésére is. Amennyiben ez mégsem lehetséges, akkor a meglévő szomszédos fogakra (csiszolásmentesen) ragasztott pótlással történik a hiányzó fog pótlása a gyógyulási idő alatt.

 

Tisztítás és szájhygene

 

Az implantátumok megfelelő tisztításának fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Sajnos az implantátumokon rögzített koronák körül is ugyan úgy megtapad a fogkő és a lepedék, mint természetes fogaink esetében. A legfontosabb különbség az, hogy az implantátum nem rendelkezik érző idegekkel, ezért fájdalmat  legtöbbször már akkor csak akkor éreznek a páciensek, amikor már nagyobb a baj. Ezért a megfelelő szájápolás és a rendszeres fogászati kontroll az implantáció után elengedhetetlen

 

Mennyibe kerül egy implantátum?

 

Mivel minden eset más és más, csak személyes konzultációt követően, személyre szabott kezelési tervet követően tudunk pontos árajánlatot adni. Általánosságban elmondható, hogy egy fog pótlása esetén egyszerű esetben az implantáció és a korona együttes költsége kb. 220-250 eFt.